„Ha néha a szegényeink éhen halnak, az nem azért van, mert Isten nem gondoskodott róluk, hanem mert Ön és én nem adtunk, mert nem voltunk a szeretet eszköze Isten kezében, mert nem ismertük fel Őt, Krisztust, amikor eljött újból rongyos álruhában az elhagyatott emberben…” (Teréz anya)
Advent után
Az első adventi vasárnap arra figyelmeztetett, „legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor érkezik el az idő”. (Mk 13,33) Advent a várakozás időszaka.
Az ajándék
Ott álltam a fa előtt. Már mindenki elvette az ajándékát. A gyerekek boldogan játszottak az új játékokkal, a férjem is próbálgatta összerakni az új ketyeréjét. Melyikkel kezdjem?
Előadás a szürke hétköznapok szépségeiről
Egy borongós novemberi szombat délután, a plébánia épületében hallgattuk meg Szentannai Judit és Pál lelkesítő előadását a szürke hétköznapokban rejlő szépségekről.
Könyvajánló
Szabó Ferenc SJ: Világító emberek – Időszerű művek
Szabó Ferenc jezsuita teológus, költő, a Vatikáni Rádió magyar adásának egykori vezető szerkesztője most megjelent könyvében válogatott és legújabb tanulmányait olvashatjuk, melyekben a keresztény tanítás szellemében keresi a kiutat korunk kulturális-lelki válságából.
Vers mindenkinek
Gyereksarok
Bővebben: Diósdi Harangszó 2018 Karácsony